Forradalmi parlamenti választás
A kétharmad sok mindenre jó ugyan, de veszélyei is vannak.
Például egyesek könnyen elveszíthetik tőle realitásérzéküket, hirtelen összekeverhetnek alapvető fogalmakat.
És ha ezek az egyesek vezérkosok (ha ez az egy vezérkos), akkor bizony megy a kolompolás után az egész nagytiszteletű (hogy ne mondjam „nyájas”) nyáj.
Beülnek a tévéműsorba, és magyarázkodják a belőlük áradó zűrzavart.
„Igenis forradalom volt, amit a választópolgárok vittek végbe, és ezt mindenkinek el kell fogadnia, mert ez egy normális parlamenti választás volt.”
Nem érdekes mostanáig mi volt, mostantól biztos, hogy a totális, azaz az egész társadalmat átitatni kívánó hülyeség lesz a világ.
Most képzeljük el, hogy az iskolában próbálják tanítani a forradalom, mint fogalom jelentését: „a politikai, ill. társadalmi rendszer megdöntésére irányuló (fegyveres) harc”. Közben meg mindenhonnan az harsog, hogy a demokratikus választásokon alapuló politikai, társadalmi rendszerünkben lezajlott demokratikus választás, mely a demokratikus választási alapokat meg sem kérdőjelezte, nemhogy megdöntötte volna, az egyben forradalom is volt. A gyerek ettől vagy összezavarodik, vagy ha kicsit is értelmesebb, és képes önállóan gondolkodni, akkor rögtön megállapíthatja, hogy most vagy a tanár (tananyag) hülye, vagy azt a másik állítást fennen hangoztató szállt el, de nagyon. Aztán, ha utánanéz a fogalomnak még a tankönyvön túl is, a nagyvilágban (a nagy interneten), akkor hamar rájön az igazságra. Ezek a kamaszok nem sokat szoktak lacafacázni, hamar meg fogják kérdezni: most akkor a tanárnő néz minket hülyének, vagy az Orbán Viktor? Milyen kínos erre azt felelni, hogy én ugyan nem nézlek hülyének édes fiam.
A lényeg mindenesetre az, ami ellen az egész rendszerváltás irányult: együtt kell éljünk a nyíltan hangoztatott és terjesztett hülyeséggel.
De legalább ne hagyjuk szó nélkül!
Ne hülyüljünk velük!
Még akkor se, ha rájuk szavaztunk. Forradalmian, ami legtöbbször azt jelenti: végső kétségbeesésünkben, végső elkeseredésünkben.
De hiába.
Mert ez elkeserítő!
Kétségbeejtő!
És nyilvánvaló, hogy ez igazából még semmi, csak duma.
A java, a tettek ezután következnek.
Mire számíthatunk?
